Cégismertető

Cégünk egy dinamikusan fejlődő szoftverfejlesztéssel foglalkozó vállalkozás, amely főként Java Portal technológián alapuló rendszerek előállítását, üzemeltetését és integrációját végzi.

Fő tevékenységünk a nagyvállalati (enterprise) Java és az ezek köré épülő technológiák.

Csapatunk csakis olyan emberekből áll, akik korábban egy-egy nagyvállalat alvállalkozói, vagy alkalmazottai voltak.

Úgy döntöttünk, hogy együttes erővel kialakítunk egy olyan fejlesztői bázist, amely tartalmazza mindazon szakembereket, akik szükségesek egy teljes szoftver életciklus megtervezéséhez, fejlesztéséhez és üzemeltetéséhez.

Korábbi projektjeink során több olyan céggel dolgoztunk együtt, akik kizárólag nagyvállalati rendszerek fejlesztésével foglalkozott. Referenciánk között megtalálhatóak mind a pénzügyi, a telekommunikáció és az államigazgatási szektor.

A lehető legújabb technológiákat használjuk a tervezés,tesztelés, fejlesztés és szoftverkövetés során.

A tervezés során a projektnek megfelelő tervezési és fejlesztési modellt alkalmazzuk. Rendelkezünk klasszikus – RUP - szoftvertervezési tapasztalattal és agilis tervezés-fejlesztési gyakorlattal is.

A szoftverek fejlesztése során különös figyelmet fordítunk arra, hogy rendszereink megfeleljenek a Java Enterprise Edition (JEE) és a Java Portal (JSR-168 és JSR-286) követelményeinek.

A rendszereink üzemeltetésekor kiemelten ügyelünk arra, hogy alkalmazásaink működése napi 24 órán át biztosított legyen, a hét minden napján. Ennek elérésére többszörösen redundáns eszközöket használunk, mind a hardver, mind a szoftver tekintetében.

Minden téren naprakészek, és nyitottak vagyunk, egyaránt fogadunk megkereséseket megrendelői, és munkavállalói oldalról is.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérem vegye fel a kapcsolatot velünk!